Új kötelezettek

Tájékoztatjuk a tisztelt Felhasználókat, hogy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 22/E. § (3a) bekezdése értelmében kockázati biztosítékot köteles fizetni az új kötelezett – az Art. végrehajtására kiadott miniszteri rendeletben meghatározott Közösségen belüli termékbeszerzés, illetve az első belföldi általános forgalmi adóköteles, nem közvetlenül végfelhasználó részére történő termékértékesítés esetén – az első bejelentés alkalmával és az első bejelentéstől számított 180. napig teljesített bejelentések esetén vagy az első tíz bejelentés alkalmával is, ha az első bejelentéstől számított 180 napon belül legalább 10 bejelentést nem tett.

Az Art. 22/E. § (11) bekezdése értelmében új kötelezett: az az adózó, aki vagy amely a tárgyévben és az azt megelőző két évben e § szerinti bejelentést nem tett, és

a) ebben az időszakban általános forgalmi adó bevallást nem nyújtott be – ideértve az alanyi adómentességet választó adóalanyt is, valamint ha az adózó adóbevallás helyett az Art. 31. § (6) bekezdése szerinti nyilatkozatot nyújtott vagy nyújthatott volna be –, vagy

b) ebben az időszakban adószám felfüggesztés hatálya alatt állt.

A (11) bekezdés alkalmazása során a jogelőd 22/E. § (1)–(2) és (4) bekezdései alapján tett bejelentéseit is figyelembe kell venni.